Pár nappal ezelőtt - nagyjából egy hete - megvettem a SleepCycle-t. Valamit tud a cucc. Az eddigi “este hulla vagyok” élmény helyett este van erőm gondolkozni, tenni ezt-azt. Nagyon pozitív az egész, nem is hittem először, hogy az, hogy figyelgeti a progi, hogy mikor mocorgok, ennyit számíthat.
Ugyanakkor az, hogy éjszaka a telefon az ágyban kell legyen, nem poén. Mert lelökhetem, mert ébredéskor közel van és a “jaj, még 2 percre visszadőlök” túl nagy veszélyforrás, azonnal lenyomhatom a telefont, ha nem figyelek. Meg különben is, olyan szép az a dokk az asztalon, ne álljon már éjjel üresen. :)

Belebotlottam a WakeMate-be. Aranyos kis kütyü, kb. ugyanazt tudja, mint a Sleep Cycle, csak a gyári érzékelő helyett egy külső, BT-s eszközt használnak. A teló maradhat a dokkban, de továbbra is akkor visít, amikor kell. Nem is kellett sok neki, kb. 10 perc alatt berendeltem a dolgot, pláne, hogy most ilyen pre-order akció van, 5 dodót emelnek le először, a maradék 45-öt akkor, amikor fizetni kell. Mindez egészen csodálatos lenne, ha nem látnám @kaloczit twitjét, hogy neki nem akarják elfogadni a pénzét, sőt az ügyfélszolgálatuk kijelentette, hogy jelenleg nem szállítanak Magyarországra.
Rájuk is írtam, hogy akkor hogy is van ez, szállítanak-e vagy sem mert a pénzemet azt jó volt elfogadni. Először azt válaszolták, hogy igen, szorri, a Google Checkout nem engedi nekik, hogy Mo-ra tolják a prodaktot. (Plastik Józsi után szabadon.) Ment a válaszom: akkor a Checkout miért engedett engem fizetni? Mert az ugye nagyon frankón és gyorsan ment. Ők írják: “bocs, félreértettük a dolgot, akkor megy majd minden”.
Ezek után két dolog kereng a fejemben. 1) Miért ilyen rohadt nehéz végigolvasni, amit írok, végiggondolni, amit válaszolnak, és miért ekkora a fejetlenség egy ilyen apró vacak rendelésének ügyében? Nem igaz, hogy ilyen bonyolult folyamatról lenne szó. 2) Mikor jutunk el, így 2010-et is elkezdve arra a világra, ahol ha beadom a bankkártyám számát, vásárolhatok? Ember, fizetni akarok, nem tűnik fel? Úgy hívnak, hogy fogyasztó, vásárló. Egyeseknek görcsölnek a biznisz beindításán, mások meg finnyáskodnak, hogy innen-onnan nem fogadják el a pénzem. Fasság ez, bizony.
Alternatív megoldási ötlet: egy esély. Akit bizonyítottan banki visszaélésen kapnak, a genitáliák husdarálós kezelése után ólmosaszpirint is kapnának, teljesen más világot élnénk és azon se kellene a Google Checkoutnak aggódnia, hogy kelet-európából elfogadjon-e megrendelést vagy sem.